Bejelentés


szüleményeim fáradságos munkával











Ramóna

Kinyílt a presszó ajtaja, belépett rajta. Rögtön tudtam, ő az.
Előre megbeszéltük, hogy leszünk öltözve, ehhez képest ő is, én
is más színű ruhában voltunk. Mégis tudtam, hogy ő az. Felkeltem
az asztaltól, eléje siettem. Bemutatkoztam, ő a kezét nyújtotta.
Tenyerembe fogtam, felemeltem, ráhajoltam, és - éppen csak
érintve a számmal - megcsókoltam. majd az asztalomhoz,
asztalunkhoz kísértem.

- Honnan tudtad, hogy én vagyok?

- Megéreztem, pedig úgy beszéltük meg, hogy drapp kosztümben
leszel.
- Te pedig szürke öltönyben.

- Röstellem, de lányos zavaromban miután felöltöztem, még egy
kávét ittam a konyhában, és idegességemben sikerült magamra
önteni. Beláthatod, nem jöhettem abban a zakóban!
- Pedig milyen érdekes lett volna, ha úgy beszéljük meg, hogy te
egy foltos szürke zakóban leszel.

- Feltételezem, meglátsz, aztán visszafordulsz az ajtóból.
- Nem hiszem. Te tényleg az vagy, amilyennek elképzeltelek.
Bevallom, én nagyon féltem. Magamban elterveztem, mégsem drapp
kosztümöt veszek fel, legalább nem ismersz rám. Aztán mikor
elcsomagoltam a ruháimat, mégis úgy döntöttem, becstelenség lenne
tudatosan eltérni a megállapodásunktól. El is tettem azt a
kosztümömet, de ma reggel, amikor kinéztem az ablakon, úgy
éreztem, nagyon meleg lesz a szövetruha.

- Alaposan elszámoltad magadat, mert délelőtt tényleg úgy tűnt,
hogy kánikula lesz, de mint tapasztalhatod, estére megérkezett a
tél.
- Nem tagadom, nincs melegem.

- Milyen italt rendelhetek neked?
- Kávét már ilyenkor nem akarok inni, a hideg üdítő pedig
valahogy ebben a hidegben nem vonz.

- Hubertus megfelel, kisasszony?
- Aranyos vagy. Az ötven éves kisasszony. Nem szoktam alkohollal
mérgezni magam, de belátom, ebben az időben mégiscsak az lenne
ésszerű.

Rendeltem két Hubertus-t. Én szívesebben maradtam volna a
megszokott Unicumom mellett, de nem akartam mást inni, mint ő.

- Zavarba hoz a nézésed.

- Tudod, hogy mindenre odafigyelek.
- De mi van rajtam olyan különös?

- Szomorúak a szemeid.
- Tudod, Feri, egy személyes találkozás azért egészen más. Mióta
ismerjük egymást?

- Február 16-án volt az első e-mail váltásunk, de másnap már a
hangodban is gyönyörködhettem. Hogy azóta pontosan mennyi idő
telt el, ennek kiszámítását rád bízom.
- Öt hónap. Volt olyan nap azóta, mikor nem volt levélváltásunk
vagy nem beszéltünk telefonon?

- Igen. Márciusban, két egymás utáni nap. Tudom, mert még most is
borzongok, ha arra a két napra gondolok. Életemben nem volt még
olyan elvonási tünetem. Nagyon hiányoztál, miközben tudtam, a
sors szólt közbe.

A pincér kihozta az italokat. Koccintottunk, és bár ő nem akarta
egyből meginni, kérésemre fenékig ürítette a poharát.

- Megfoghatom a kezedet?
- Jólesett a kézcsókod. Egy igazi gentleman megnyilvánulása volt.
Igen, megadom az engedélyt, uram, a kézfogásra. Milyen érdekes.
Éjjel alig tudtam aludni. Ideges voltam, hiszen az első
találkozásunk, miközben elméletileg mindent tudunk egymásról.
Furcsa ez a virtuális kapcsolat.

- Magamban mindig azt gondoltam, a legtermészetesebb lesz az első
találkozás. Tényleg: elméletileg ismerjük egymást, és mégis...
mennyire más. Miért remeg a kezed? Ja, és miért vagy szomorú?
- Tudod, hogy tíz éve veszítettem el a férjemet, egy tragikus
baleset folytán. Boldogok voltunk a házasságunk 18 évében. Halála
után azt gondoltam, soha nem jöhet másik férfi az életembe.

- Ezért vagy szomorú? Dehát ez egy virtuális szerelem, ami
köztünk lángra lobbant.
- Milyen igazad van. A virtuális  férfi fogja a virtuális nő
kezét a virtuális szerelemben, és jól esik nekik. Nem vagyok
szomorú.

- A tekinteted másról árulkodik.
- Viaskodok az érzéseimmel, miközben pontosan tudom a
végkifejletet. Meghalt a férjem, és soha nem jutott eszembe, hogy
másik férfi jöhet az életembe, aztán hirtelen minden
megváltozott. Jól tudod, egy hét alatt megzavartad az öreglány
fejét.

- Én nem így emlékszem. Te zavartál össze engemet, az agglegényt.
- Az agglegénynek mindig voltak kalandjai.

- De soha nem volt szerelmes. Gyarló lélek vagyok, és a biológiai
követelésnek nem tudtam ellenállni. Tudod, hogy hűséges vagyok
hozzád.
- Tudom? Ez azért túlzás. Mondjuk úgy inkább, hogy szeretném
tudni. Ha remegést érzel a kezemen, ez annak a jele, a két érzés
harcol egymással. Hűség a férjem emlékéhez és az immár öt hónapja
tomboló szerelem.

- Édeske, ne vedd át a szerepemet! Udvarolni az én feladatom.
- Szerinted ezt még el lehet dönteni, hogy melyikünk udvarol a
másiknak?

- Remélem, hogy én. Te egy gyönyörű teremtés vagy, egy
földreszállott angyal, az én istennőm, aki lassan fél éve minden
álmomban benne van.
- Miket szoktál álmodni rólam?

- Sokszor beszámoltam róla neked.
- De én most szeretném hallani!

- Júúújj, azt nem lehet.
- Na tessék! Az előbb még engedélyt kért, hogy megfoghassa a
kezemet, aztán kiderül, hogy malacságokat álmodik rólam.

- Édesem, ez már márciusban kiderült a számodra, és egyáltalán
nem volt ellenedre.
- Nem tudom, mit akar ez a télies időjárás nyáron?

- Kérjek még egy Hubit?
- Ettől az egytől is megszédültem. Elég furcsa lenne, hogy öt
perccel előbb még engedélyt kértél a kézfogásra, aztán kénytelen
lennél a karjaidban visszavinni a szállodába.

- Csak a presszóból kell a karjaimban, mert a parkolóban ott vár
a Renault. Különben is... eltökélt szándékod, hogy innen a
szállodába akarsz visszamenni?
- Nincsen elhatározott tervem. Hagyom magamat sodorni az
eseményekkel, de azért megjegyzem, nem értek a bélyegekhez, tehát
olyan csalit ne dobjál be, hogy menjek fel a lakásodra, és
megmutatod a gyűjteményedet!

Rendeltem még egy Hubertus-t mindkettőnknek, mert igazi
tiltakozást nem tapasztaltam a részéről.

- Ugye természetes szőke a hajad?
- Ahogy már sokszor megbeszéltük. Tudom, imádod a szőke nőket.

- Asszonyom, ha szabadna kérnem, egyes számban! Ténymegállapítás,
hogy imádom ezt az imádni való szőke nőt.
- Még mindig?

- Nem, kedvesem. Eddig csak azt hittem, hogy imádlak, de immár
fél órája minden zsigeremben tudom.
- Háromnegyed.

- Ne kicsinyeskedjél! Veled telefonon repül az idő, de
személyesen megszűnik.
- Mesélj a terveidről!

- Ramónám édes, nincsenek veled kapcsolatban terveim. Jajj, nem
igaz. Most jutott valami az eszembe. Mi lenne, ha megkérném a
kezedet?
- Biztos, hogy a kezemre gondoltál? Elvégre azon már fél órája
túl vagyunk.

- Igazad van. Akkor a szádat kérem, vagy ezeket a szép igéző
szemeidet!
- Amik szomorúak?

- Már nem. Sikerült magadra találnod.

A pincér kihozta az italokat. Nyomban fizettem. Közben rájöttem,
hogy nem a legillendőbben cselekedtem, de nem vonhattam vissza.

- Egészségedre, drágám! Fájó szívvel, de el kell, hogy engedjem a
kezedet, hogy megfoghassad a poharadat.
- Nem muszáj. Megitathatsz.

- Érdekes lenne, én a kétbalkezes itatlak téged. Mint mondtam,
magamat sikerült leöntenem kávéval.
- Úristen, nem tudom, mi lesz velem ennyi ital után.

- Mint tapasztalhattad, én sajnos hirtelen döntöttem.
- A döntésedet még megváltoztathatod. Elmehetünk sétálni, ha már
fizettél.

- Milyen áldozatkész valaki. Az imént panaszkodtál, hogy hideg
van, most meg sétálni akarsz?
- Legalábbis annyit, hogy elsétáljunk a szállodáig.

- A lakásom közelebb van, mint a te szállodád.
- Nem tudom, nem vagyok ebben a városban ismerős.

- Hárman jöttetek hölgyek, vagy férfi is van veletek?
- A konferenciára hárman jöttünk, de sikerült összeismerkednem
egy férfivel. Ne engedd el a kezemet! Féltékeny vagy? Naaa! Ne
légy már olyan morci! Az előbb mondtam neked, hogy a férjem
halála óta nem volt férfi az életemben.

- Miért akarsz visszamenni a szállodába?
- Vessél meg érte, akkor is kimondom. Nem a szállodába akarok
visszamenni. Azt szeretném, ha egy pillanatra eltűnne a
potenciális nézőközönség, és megcsókolhatnám ezt a féltékeny
lovagomat. Olyan igazán, nem puszira gondoltam, hiszen azon túl
vagyunk.

- Mit mondtál a kolléganőidnek?
- Megmondtam, hogy itt lakik a szerelmem, ebben a városban, és
most fogok először randevúzni vele, de azt nem mondom meg, ők mit
reagáltak rá.

- Feltételezem, nem várnak vacsorára.
- Az embereknek szennyes gondolataik vannak. Már meg a kezemen
találtál valami érdekeset?

- Szépek ezek a hosszú, vékony ujjaid, nem beszélve az ápolt
körmeidről.
- A körmeimre nagyon odafigyelek, szokták dicsérni. Ne nézz így
rám, mert félek tőled!

- Tudod, hogy féltékeny vagyok.
- Te pedig tudod, hogy szeretlek.

- Én is azért vagyok féltékeny, mert nagyon szeretlek. Nem
akarlak elveszíteni. Értelmet adtál az életemnek. Neked
köszönhetem, hogy lassan fél éve nem szürke hétköznapokra ébredek
reggelenként.
- Te kis buta. Nem másnak készítem ki a körmeimet meg a hajamat,
hanem saját magamnak, de ha neked tetszem, akkor ezután már
teneked. Feltéve, ha remélhetem, hogy nem ez az első és egyben az
utolsó találkozásunk.

- Pedig én nagyon azt szeretném, hogy találkoztunk, és soha többé
nem válunk el. Mindig foghatom a kezedet. De jó lenne, ha valami
csoda folytán úgy léphetnénk ki a presszó ajtaján, mint férj és
feleség. Jajj tényleg! Az imént mondtam, hogy megkérem a kezedet.
Legyél a feleségem!
- Bevallom, fáj, hogy ez csak játék. Örömmel lennék. Jól tudod,
virtuálisan több hónapja az vagyok. Tudod, minden este
megkérdezem, reggel milyen ruhát vegyek fel, te pedig komolyan
válaszolsz. Ismered a teljes ruhatáramat.

- Ne is mondd! Még a fehérneműidet is ismerem. Mi van, kislány,
csak nem elpirultál? Hát nem elmeséled, milyen színű és mintájú
bugyit veszel fel, engem meg esz a fene, mert 150 kilométer az
nagy távolság köztünk.
- Ez borzasztó. Számomra a legtermészetesebb, hogy telefonon
mindent elmondok neked, még azt is, hogy mikor borotválom, aztán
személyesen meg mindezt szégyenlem.

- Ramónám édes! Hűl a levegő még itt benn is. Mi lenne, ha
beülnénk az autóba, és a lakásom előtt szállnánk ki? Nincs
bélyeggyűjteményem.
- Komolyan gondolod, azután is, hogy már személyesen ismersz?

- Nem, édesem. Felmegyünk hozzám, és viccelődök veled. Rendben?
- Figyelj rám! Még két napig leszünk itt. Mi lenne, ha most
hazakísérnél a szállodába, és aztán otthon a magányodban alaposan
mérlegelnéd a dolgot? Ha holnap is úgy ítéled, megyek veled.

- De én most is szeretném, meg holnap is.
- Amikor szomorúságot láttál a szememben, vívódott bennem az
asszony, akinek ott fenn az égben egy szerető férje van, és az
asszony, akinek immár itt a földön is van egy férfi, aki
mindenkinél többet jelent a számára. Aztán ez percek alatt
elmúlt, mert nagyon sok erőt adtál, hogy fogtad a kezem. Most
boldogan mennék a lakásodra, a szívem azt diktálja, és valami
mégis megszólal bennem, hogy nem szeretnélek egy elhamarkodott
lépéssel elveszíteni. Egy férfi volt az életemben, te pedig
tapasztalt vagy ezen a téren. Mi van ha kiderül, hogy nem felelek
meg az igényednek?

- Ez a válaszod?
- Igen. Adjál egy napot, hogy bátorságot gyűjtsek magamba!

- Angyalkám, te mondtad, hogy öt hónapja tart a virtuális
kapcsolatunk. Nem számolok utána, mert jelenléteddel úgy
megbabonáztál, hogy elfelejtettem számolni. Édes, az igényem te
vagy. Te vagy az etalon, miközben nem tagadhatom, sok év alatt
némi tapasztalatra tettem szert, de mióta téged ismerlek, azóta
az ábrándjaimból élek. Nem tudom, és nem is tudhatom, abban a
helyzetben milyen vagy, és te sem tudhatod, én milyen, de egyet
tudok: Nem okozhatsz csalódást, mert magadat adod, és nekem te
kellesz. Ugye eljössz hozzám? Nem kényszer, de én nagyon
szeretném. Ahogy mondtam az imént: legjobb lenne, ha ezután
mindig mellettem érezhetnélek. Lelkileg tökéletes köztünk a
harmónia.
- Dehát nem a lelkünkről van szó. Lehet, becsukódik mögöttünk az
ajtó, és én levetem minden gátlásomat. Tudod, az előbb is csókra
vágytam.

Úgy álltam fel az asztaltól, hogy fogtam a kezét. Természetesen ő
is felállt. Szó nélkül mentünk ki a presszóból.

A teljes mű a következő linken érhető el:
http://mek.oszk.hu/12100/12114




Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?













Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!