Bejelentés


szüleményeim fáradságos munkával











BEMUTATKOZÁS

Családom szerint magamtól illene pár bemutatkozó sort írni magamról. Ők jobban ismernek engem, mint én magamat. Szüleimtől úgy tudom, nem örültek jövetelemnek. Ez köszönhető részben a háborúnak, másrészt pedig annak a ténynek, hogy rossz látással jöttem a világra, ami - míg lehetett - romlott is. Így jutottam el pár év alatt a nemlátásig. Gyerekként nem fogtam fel a tragédiámat, azóta, mint felnőtt, viszont nem tragédiaként élem meg. Írásaimban erről az állapotról sokszor teszek említést. Fonákjáról élem meg az eseményeket. Ellenségeim szerint ez abnormális. Nem baj, így érzem jól magamat. Szándékom szerint a honlapon kizárólag humoros írásaimat publikálom. Némi bepillantást adok zenei ízlésemről is, hiszen az irodalom mellett a zenélés, ami kitölti szabadidőmet.

 



Üzenetküldés
Itt küldhetsz nekem privát üzenetet, ami a honlapon nem jelenik meg.

E-mail címed:
Szöveg:


Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?



Miki [ 2013-01-01 11:23 ]

A jókívánságaim ezen a plénumon is aktuálisak lennének, ám valószínű azt soha nem olvasná el az adresszált, ezért szellők szárnyán repítettem én, a Miki



Lőrinczi L. Anna [ 2013-01-01 10:14 ]

Sikerekben és eredményekben gazdag Boldog Új Évet Kívánok az egész családnak.
Szeretettel: Anna :))) (Anna1955)












Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!