Bejelentés


szüleményeim fáradságos munkával









Cicuska, Bogárka és a Hugi (A trilógia második kötete)

Jó lenne ezt az évet kiírni az életemből. Marhaság, hogy
"kiírni," hiszen mindig is kerültem, kerülöm azon alkalmakat,
amikor írnom kell. Egy jó barát valamikor megjegyezte, neki van
egy okleveles analfabéta barátja, erre büszke.

Persze egyik sem igaz, okleveles vagyok, de az oklevelemet a
foximaxin gyűjtöttem be, erre nem mindig vagyok büszke, valamint
tény, nem szeretek tollal írni, viszont nem is vagyok analfabéta,
mert bár vakon, de kisgyerekként megtanultam minden betűt. Sőt,
életemnek voltak olyan időszakai, amikor levelet, de legalábbis
rövid információkat papírra vetettem, azután hol a nagymamámat,
hol az aktuális szerelmemet kitüntessem gyöngybetűimmel. Anyám
szokta volt mondani, ha elkapta az őszinteségi roham, olyan görbe
sorokat írok, ami leginkább ama nagytestű, ivartalanított
háziállat híg halmazállapotú végtermékéhez hasonlít.

Úgy indult a január, hogy egyik este csengett a telefonunk, és
éppen én voltam, aki felvettem. Egy kappanhangú, mézes-mázos
hímringyó, Dr. Senkiházi kereste Csillát. Nem tudom, miért
éreztem furcsán magam, de tény, tüntetőleg kivonultam a szobából,
és magamra zártam a fürdőszoba ajtaját. Nem túl rövid idő múlva,
mikor kijöttem, Csilla akkor köszönt el az illetőtől.

Lehet, a magasabb beosztáshoz másik férfi is jár? Ugyanis sajnos
előző év novemberében, ahogy mondani szokták, tragikus
hirtelenséggel meghalt az osztályvezetőjük, Pataki Jenő. Két
ittas vezető az országúton frontálisan összetalálkozott.
Mindketten életüket veszítették. A vállalati kupaktanács pedig
úgy döntött, nem külsős személlyel töltik be a posztot, hiszen
itt van ez az agilis, csinos, fiatal anyagkönyvelőnő, aki második
diplomáját fogja megszerezni, hát kinevezték Csillát
osztályvezetőnek.

Február 27-én apám visszaadta életét a teremtőnek. Fantasztikus,
milyen szépen tudok fogalmazni. A lényeg, hogy sikerült
módszeresen agyoninnia magát, és májrákban megboldogult. Ha
őszinte akarok lenni, nem volt nagy csapás a családnak, azért
anyám is, én is pár napig szomorkodtunk. Ma már világosan látom
vakon, a szokatlanság volt szomorúságunk oka.

Zsóka, nővérem legidősebb lánya, nyolcadik osztály után
varrónőnek tanult szakmunkásképzőben, ami nem lenne nagy baj,
viszont 15 évesként igencsak belevágott a lecsóba, mert elkezdett
komolyan fiúzni. Bözsi nővéremet a frász ette, mert attól félt,
hogy nagymama lesz idejekorán.

Ami számomra a legfontosabb volt, 1971-ben Csilla úgy döntött,
mivel éppen Katinka lányunk kihordásával volt elfoglalva (aki
1971. VIII. 20-án jött a világra mindkettőnk boldogságára),
másoddiplomát próbál szerezni, ezért felvételizik a közgazdasági
egyetemre. Okos gondolat, ezt értékeltem is, ugyanakkor féltem,
sőt, nagyon féltem, így is nagy köztünk a különbség, ha még
közgazdász is lesz, akkor én végleg csak a szőnyeg alatt
futkoshatok. Kiöntöttem szívem búját, bánatát. Meghatóan rugalmas
volt, közölte, bár nem ért velem egyet, de nagyon nem szeretné,
ha emiatt kedélyvesztett lennék, inkább lemond a
továbbtanulásról. Dehát nekem áldott jó szívem van, és mivel
lemondott, én magam adtam zöld utat a tanulásához. Tudtam, az
itthoni teendők oroszlánrésze rám hárul, de talán a
végelszámolásnál fog nyomni a latba, hogy én is áldozatot
vállaltam. Ameddig gyesen volt, addig nem is tűnt nagy
áldozatnak, de az utolsó majdnem két évben, munka mellett tanult.
Ezt is komolyan vette, ahogy mindent. Gyakorlatilag a vásárláson
kívül, valamint hogy a gyerekeket ő hordta bölcsibe meg óvodába,
itthon nagyrészt én tevékenykedtem. Ő bevonult a hálószobánkba
tanulni. Elérkezett 1976 eleje, mikor is meg kellett írni a
szakdolgozatát. Konzulensnek a fentebb jellemzett alakot
választotta. Akivel az első maraton telefonbeszélgetés után vagy
háromszor találkozott, az én tudomásommal. Azért kell
bizonytalanul fogalmaznom, mert hetenként egyszer, de inkább
kétszer, házon kívül töltötte az estét. A könyvtárban sokat kell
olvasnia, részben a szakdolgozat megírásához, részben pedig az
államvizsgához. Egymásra nemigen jutott időnk. Ő, ha itthon volt,
akkor is tanult vagy aludt, nekem pedig a házimunka lassabban
ment, hiszen nem volt rutinom, ezáltal esténként én is hullaként
kerültem ágyba. Egyre nehezebben viseltem azt az időszakot. Első
időkben megmagyaráztam magamnak, szakdolgozatra szükség van a
diplomához, Csilla pedig biztos hűséges hozzám. Hogy miért
hűséges, arra nem sok érvet tudtam felhozni, azonfelül, hogy én
szeretem, valamint hogy két közös gyermekünk van. Ellenérveim
annál inkább szaporodtak. A végén közelálltam ahhoz, hogy
mellette nincs érvem, hiszen gyereket minden hülye tud csinálni,
őt szeretni pedig nem érdem, hanem kitüntetés. Minden találkozás
után mesélt nekem. Ez is gyanús lett, hiszen az ember szívesen
mesél arról, akit szeret. Ő azonban a találkozások utáni
feldobottságát azzal magyarázta, megint kapott szuper ötleteket,
amiket ráadásul itthoni jegyzeteiből könnyen megtud valósítani.
Bár igaz, a fazonnak szimpatikus, de ettől ne féljek. Számára
csak én létezem meg a gyerekek. Ha elkészül a szakdolgozata, majd
meglátom, minden megváltozik, és ahogy fogynak az elfoglaltságai,
úgy tér vissza a családhoz.

Elkészült a szakdolgozat, több példányban legépeltem neki, persze
diktálás után, hiszen anno az intézetben négy teljes évig
kötelező tantárgy volt a gépírás. Jó szolgálatot tett az Erika
táskagépünk. Ennek is volt némi előzménye. Jól tudja, számomra
nem probléma a gépírás, mégis először azt mondta, majd az
egyetemen valakivel megíratja, mert van ott egy szimpatikus
titkárnő féle. Engemet nem akar terhelni, hiszen éppen elég
feladatot vállaltam eddig is. De én kierőszakoltam, hogy
segíthessek neki. Elvitte beköttetni, majd átadta a konzulensnek,
ez persze újabb találkozási lehetőséget nyújtott. Ekkor
kicsúszott lábam alól a talaj. Magamat sajnáltam, hiszen úgy az
anyám, mint Csilla szülei, nem adtak nekem igazat. Úgy éreztem,
elveszítettem őt. Az italhoz menekültem. Némi reménysugárt a két
lányom jelentett, rajtuk kívül mindenkiben az ellenséget láttam.
Csilla próbált megakadályozni az ivásban, de nem hatott rám.
Amikor úgy döntött, a házból likvidálja valahová az összes italt,
elkezdtem hanyagolni az itthoni feladataimat, és barátokkal
jártam inni. Nem voltak veszekedések, már csak azért sem, mert a
kislányok előtt nem lett volna ildomos. Csendesen szenvedtem. Nem
eszméletlenségig ittam le magamat, de annyira feltétlenül, hogy
rózsaszínben lássam a környezetemet. Születésnapom és a házassági
évfordulónk előtt közölte velem, finisébe érkezett a tanulás,
júniusban államvizsgázik, utána mindent pótolunk. Igaz, a Csilla
névnap is inkább a lányunkról szólt, mint róla. Én, a barátaim
társaságában kiüttettem magamat az Unicumos pohárral. Nem
eszméletlenségig, de tény, hogy aludni mentem haza. A lányok úgy
érezték, beteg lett az apu. Csilla tudta, mi a helyzet. Addig
azért nem volt intim kapcsolatunk, mert leamortizáltuk naponta
magunkat, ettől kezdve viszont ő határozottan elzárkózott tőlem.
Még az is megfordult a fejében, hogy átköltözik éjszakára a
nappaliba. Csilla azzal az ürüggyel találkozott a hímringyóval,
hogy megtudja, hányasra értékelte a szakdolgozatát. Igen ám, de
mindez közös ebéddel lett egybekötve. Ez volt a második alkalom,
hogy az eszméletlenség határáig szoptam le magamat. Na persze,
ismét jött a szöveg, őneki nem szimpatikus és kizárólag a közös
munka miatt találkozott vele, bár az is igaz, az étteremben
egyszer a krapek megfogta a kezét, de higgyem el, semmi több nem
történt. Meghallgattam, de nem adtam elő az ellenérveimet. Az a
nő, aki a férfinek megadja a lehetőséget, a továbbiakban
kiszolgáltatott. Bármi történhet, hiszen nagy valószínűséggel
fizikailag ő a gyengébb. Számomra csekély vigasz, ha nem úgy
fekszik le vele, hogy szerelmes belé, hanem csak engedelmeskedik.
Régebben érveltem, de olyankor felemelte a hangját. Azt mondta,
csak azért, hogy nagyobb hangsúlyt adjon annak, ő soha nem fog
engemet megcsalni, ráadásul a fickó neki is unszimpatikus, ám
sűrűn van a fejében szürkeállomány. Emlékszem, az első
találkozásuk előtt felvetettem, én is elkísérhetném őt. Akkor azt
mondta, nekem mennem kell a gyerekekért az óvodába. Többet erről
sem tettem említést, ő pedig soha nem hívott magával. Május
elejére elvadult a légkör köztünk. Ő korhely alaknak titulált
engem, én pedig erkölcstelennek őt, amiben azért nem voltam
biztos. Ami tény, az ominózus közös ebéd után soha nem maradt ki.

A teljes mű ezen a linken érhető el:
http://mek.oszk.hu/11600/11674/




Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?









Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!